Powercat Training System

Kerülj életed legjobb formájába

Jobbá tesszük a mindennapjaid a kemény munka, a sport, és a közösség erejével.

Gyere el és próblj ki egy edzést most féláron!

A rendszeres erőedzés az egyik legjobb befektetés a saját egészségedbe, vagyis önmagadba!

Nem csak hisszük, hanem tudjuk is, hogy ez így van. Ebben a szellemben indult útjára Powercat Training System is, aminek a KÜLDETÉSE, hogy jobbá tegyük a mindennapjaid a mozgás által.

A saját egészéged mindennek az alapköve!

Semmi sem működik úgy az életben, ahogy annak kéne, ha elhanyagolod a saját tested.

Nem, nem csak arról van szó, ahogyan kinézel, hanem az általános  közérzetedről, és az energiaszintedről.

Ha nem mozogsz rendszeresen, akkor romlik a teljesítményed, kevésbé tudsz fókuszálni, hamarabb elfáradsz.

Lehet eddig nem is gondoltál erre, de a rendszeres erőedzéssel nagyon sokat tehetsz azért, hogy mindez ne így legyen.

Tekints erre úgy, mint egy befektetésre magadba a saját életminőséged, és egészséged javulása érdekében.

Erőre, és ehhez pedig egy egészséges szintű izomzatra van szükséged ahhoz, hogy rendesen tudj működni a mindennapokban.

Ehhez viszont nem elég jógáznod,  rendszeresen sétálni, vagy órákat egy kardiógépen  eltölteni. Félre ne érts, ezek mind hasznosak, de az erőnöveléshez súlyokat kell megmozgatnod!

Hol találsz meg minket?

Powrcat Lomb

1139. Lomb utca 34.

+36 20 938 8539

Powrcat Kinizsi

1092, Kinizsi utca 33

+36 20 423 3678

Powrcat Ráday

1092. Ráday utca 57.

+36 20 423 3678

Mit ad neked az, ha erős vagy?

Fájdalommentes életet. A rendszeres ízületi fájdalmak, mint pl. derék, térd stb. iszonyú energiákat vonnak el tőled nap mint nap. A hosszú távú megoldás nem a fájdalomcsillapítók szedése, hanem egy fokozatosan felépített erősítő program, amivel örökre búcsút inthetsz a fájdalomnak. Mi és a tanítványaink már tudjuk ezt.

Ha jó erőben vagy, akkor nem okoznak gondot az olyan hétköznapi feladatok, mint egy bevásárlás után felcipelni a csomagokat az emeletre, egy sima lépcsőzés, a gyereket ölbe venni, egy befőttes üveg vagy egy ásványizes palack kinyitása, egy kis szerelés a ház körül, vagy egy hosszabb kertészkedés, vagy akár egy költözés stb. (hány olyan sztorit hallottunk már pl., hogy kertészkedés közben sérült le valaki)

Hajlékonyságot és szabadabb mozgást. Ha megfelelően erősítesz, akkor azzal a hajlékonyságod is növelheted, így pl. nem okoz gondot előrehajolni és megirnteni az ujjaiddal, vagy akár a tenyereddel a talajt (persze nyújtott térdekkel).

Példamutatást otthon a gyerekeknek. Kisebb eséllyel fognak elhízni a gyerekeid, ha odafigyelsz magadra, és nagyobb eséllyel fognak ők is rendszeresen sportolni, ha azt látják, hogy anya és apa is rendszeresen edz, és jó formában van.

Jobb kiállást, erős fizikumot, több önbizalomat és magabiztosságot. Ez nem csak a párkapcsolatok kialakításához hasznos, hanem akár egy új munkhahely kereséskor is előnyös.

Gyere el a hozzád legközelebb eső terembe, és próbáld ki az edzést féláron!

Akár már egyetlen edzés után is érezheted az edzés pozitív hatásait. Nézd meg kockázatmentesen, hogyan dolgozunk veled, és ha tetszik, amit az órán tapasztalsz, akkor csatalkozz.

Ehhez töltsd le először a kupont, majd regisztrálj az órarend felületén.

 

2. Jelentkezz az online órarend felületén:

Kattints itt az órarend gombra, majd válaszd ki a termet, ahol edzeni szeretnél.

Ezután regisztrálj az órarend felületén, és jelentkezz be az órára.

Ha letöltötted a kupont, akkor az órán mutasd be a kapott e-mailt az edződnek.

Nem kell jól érezned magad ahhoz, hogy elkezd, de ahhoz, hogy jól érezd magad, el kell kezdened!

Hogyan segítünk elérni a célod?

A hosszú évek során azt tapasztaltuk, hogy ez a 3 legfőbb értékünk, ami miatt szeretnek hozzánk járni edzeni. Ha te is azonosulni tudsz az alábbiakkal, akkor itt a helyed a csapatban!

Családias légkör - jó csapat!

Kisebb, kb. 150-250 nm-es, studió jellegű edzőtermekben, és maximum 8-10 fős kiscsoportos edzések, vagy személyi edzés keretében tudsz nálunk edzeni.

Nincs tömeg, nem kell várnod a gépekre, és a mérteink ellenére minden szükséges eszköz rendelkezésre áll, amire csak szükséged lehet: TRX, gyűrű, kettlebellek, barbellek, korlátok, kézisúlyzók hadai, szán, rázókötél, C2-es erogméter stb.

Folyamatos edzői felügyelet

Folyamatosan képezzük magunkat, sőt ez egy erő elvárás is a Powercat részéről az edzőinkkel szemben.

Minden edzésünk irányított, ahol a terhelést teljesen rád szabjuk. Csak olyan gyakorlatokkal dolgozol, amikkel optimálist edzésterhelést fogsz tudni elérni. Nem foguk soha túlterhelni, de nem hagyunk lazsálni sem. Ha nálunk szeretnél edzeni, akkor érdemes hosszabb távon gondolkodnod, mert a változáshoz időre lesz szükséged, ami nem csak egy 1-2 hónapos folyamat.

Fájdalommentes fitnesz

Sok helyen követik „no pain no gain” elvet, ami szerint akkor fogsz csak fejlődni, ha az edzés fáj, és maximálisan kifárasztod magad.

Ezt a mentalitást mi egyenesen károsnak tartjuk. Fontos, hogy beletedd a munkát, de ehhez nem kell széthajszolnod magad minden edzésen, és négykézlább kimenni a teremből.

Ha pedig sérülésed vagy fájdalmad van, akkor ezt csak úgy tudod megszüntetni, hogy fájdalomentes mozgást végzel.

Melyik óratípust való neked?

Az óratípusaink között nagyon sok átfedés van. Lényegében mindegyiken erősítés zajlik. Kisebb különbségek vannak attól függően, hogy mire helyezzük a hangsúlyt.

Womanizer

Erősítő és alakformáló edzésprogram, amit kifejezett csak csajoknak állítottunk össze, csak az ő problémáikra.

Fókuszban a kerek fenék, vonzó lábak, és a karcsú deré.

A programban segítünk a helyes életmód kialakításában is.

Funkcionális Erősítő Edzés (FEE)

Ha ülőmunkát végzel, és szeretnéd ennek a káros hatásait ellensúlyozni, javítani az általános közérzeteden, akkor ezt a programot Neked ajánljuk.

Térj vissza a fájdalommentes mozgásba, és járasd csúcsra a napi energiaszinted.

Eddzhatékonyan (saját testsúlyos edzés)

Megtanítunk húzódzkodni, tolódzkodni, fekvőtámaszozni, egylábas guggolni, és egyéb a torna, vagy a streetworkout világából imsert erőelemekre (pl. muscle up, kézállásban nyomás).

Tegyél szert kimagasló hajlékonyságra, és golyóálló ízületekre.

Kettlebell Hibrid Training

Több eszközös, de leginkább kettlebell alapú erő és állóképesség fejlesztő edzés.

Ha szeretnéd levezetni a stresszt, kicsit pörgősebb órákra vágysz, és szereted a gyakorlatokat kombinálni, akkor ezt neked találtuk ki.

Természetesen itt is mindent alapoktól kezdve építünk fel, és az órák fontos részét képzi a vázizomzat erősítése is.

Beach Body Projekt

Kőkemény ellenállásos edzések heti 3 alkalommal, ahol a fókusz az erőfejlesztés, izomépítés, és a teljes átalakulás. 

A programban segítünk a helyes táplálkozás kialakításában is.

Különlegessége, hogy a fejlődésed, és a teljes edzésprogramot egy applikáció felületén is nyomon követheted, illetve elérheted.

Kik tartják az edzéseket?

Tipp: klikk az Insta ikonra és kövesd be az edzőket!  Ismerd meg őket jobban,  többen hasznos, mozgással és életmóddal kapcsolatos tartalmakat is megosztanak.

Bárkányi István (Samu)

XI. Powercat Kinizsi

Szőke Krisztina

IX .Powercat Kinizsi

Sárai Dávid

XI. Powercat Kinizsi

Csányi Bence

IX. Powercat Kinizsi

Halasi Janka

XIII. Powercat Lomb

Polgár Viktor

XIII. Powercat Lomb

Ivánchich András

XIII.Powercat Lomb

Eszes András

XIII. Powercat Lomb

Bajai Attila

XIII. Powercat Lomb

Miért jó, ha edzővel dolgozol?

Ez is egy szakma, méghozzá nem egyszerű és sok felelősséggel jár. 

Edzésprogramot összerakni nem csak annyiból áll, hogy felnézünk a youtube-ra és lemásolunk pár szimpatikusnak tűnő gyakorlatot, majd keresünk hozzá valami programot a neten vagy valamilyen fitnesz magazinban…..

Egyáltalán nem biztos, nem biztos, hogy az ilyen programok Nálad is ugyanúgy működni fognak, sőt…szinte biztosan alakítani kell rajta.

Az eredményhez kell egy jó program

Az edzésprogram összeállítása nem egyszerű feladat, rengeteg tényezőt kell meghatározni: a terhelést (intenzitást) ismétlést, pihenőidőket, szetteket, tempót, a neked megfelelő gyakorlatot stb. Az imént felsoroltak variálásával más-más edzéshatás érhető el.

A gyakorlatokat jól kell megtanulnod

Sokszor egy egyszerűnek tűnő gyakorlatot is el lehet rontani. Érezned kell azt, amit csinálsz, és ez a kezdetben nem mindig egyszerű.

Minden gyakorlatnál meg vannak azok kulcspontok, amikre figyelni kell. Gondoltad volna, hogy egy egyszerű fekvőtámasznál minimum 7 dologra kell egyszerre figyelned?

Kell valaki, aki motivál és nem hagy lazsálni.

Az edződ bátorít és motivál az edzés közben. Egyedül sanszos, hogy mindig a kényelmesebb utat fogod választani.

Egy külső szakavatott szem sokszor jobban el tudja dönteni, hogy van-e benned még tartalék, vagy aznapra már elég volt. 

Kövess az Instán és nézd meg, hogyan edzünk

[instagram-feed num=6 cols=3]

Tanítványaink mondták

Fusd néhány tanítványunk visszajelzését. Sokan pár hét után látványos, és érezhető javulásról számolnak be.

`
„Megbízhatónak, felkészültnek gondollak, akinek nem gond újra beülni a padba és tanulni valamit, hogy segítse a csapatát. E-miatt felnézek rád, hiteles embernek tartalak, és a végletekig bízom benned, hogy amit mondasz az jó nekem, és csinálom, mert azt látom hogy arra törekedsz, hogy a lehető legjobb edző legyél, és a lehető legjobbat hozd ki abból is aki hozzád jár. Emellett egy nagyon kellemes személyiség vagy, szerintem jól kijövünk, jól kezeled az embereket, a hisztit, a speciális kéréseket. 😀
Engem úgy érzem jól motiválsz, ha azt mondod benne van még egy én elhiszem, és nekiállok megcsinálni. :D”

 

– Pászli Éva

Edző: Bajai Attila

`
“Ez pont az, amit én szerettem volna. A legkisebb erőfeszítéstől is lerobbant a derekam. Az edzések hatására, szinte azonnal javult a teherbírásom, jobb lett a tartásom, tudatosodott sok minden az izmaimmal kapcsolatosan és érzem, hogy apránként fokozatosan erősödnek, feszesednek az izmaim. A hely nagyon jól felszerelt és szimpatikus. Szeretem, hogy nem nagy, nem csili-vili, de jól átgondolt és profi. Jó a hangulat, mindenki motivált, szeretem a kis csoportos formációt és az ezen belül lehetséges egyéni edzésterveket, a mindenkire való külön odafigyelést. Jól esik, hogy lehet tanácsot kérni és kapni a mozgáshoz és életmódhoz kapcsolódó egyéni kérdésekre. Tetszik András hozzáértése, elhivatottsága, csodás testkultúrája, közvetlensége. Sokat jelent a heti két alkalmas irányított kondíció javító edzés, sokat javult a közérzetem egy hónap alatt. Köszönet érte! László Tímea!”

– László Tímea

Edző: Eszes András

`
Samu a legfelkészültebb és legelkötelezettebb edző akit valaha megismertem. Az edzések szuper hangulatúak, de kemények és nagyon jól felépítettek és mindez nagyon gyorsan megmutatkozik az elért eredményekben. Számomra hihetetlen élmény megtapasztalni hogy akut panaszmentes gerincsérvvel – a körültekintő és állandó odafigyelésnek köszönhetően – újra úgy tudok edzeni mintha semmi nem történt volna. Receptre írnám fel őket mindenkinek!

– Návay Andra

Edző: Bárkányi István (Samu)

Powercat Podcast

Rendszeres hasznos tartalmak edzésről, mozgásról, életmódról. Vendégeink a szakma elismert alakjai, akiktől nagyon sokat tanulhatsz. Iratkozz fel a YouTube csatornánkra, hogy mindig értesülhess a új részekről.

Legyél erősebb mint valaha, átgondoltan, és sérülésektől mentesen!

Szerezd vissza az energiád és kerülj top formába!

Töltsd le a kupont és próbáld ki féláron az edzést.

Kérdésed van? Nagyon szívesen segítünk. Tedd fel itt, vagy csörögj ránk a lenti számok bármelyikén!

12 + 13 =

Kapcsolat

Kattins a dobozra és már tudsz is hívni minket.

Powrcat Kinizsi

+36 20 423 3678

Powrcat Ráday

+36 20 423 3678

Powrcat Lomb

+36 20 938 8539