Nagyon sokan vannak, akik azt hiszik, ismerik a világot. Akik abban a fantáziában ringatják magukat, hogy ismerik magukat, a környezetüket és objektíven látják mindezt. 

Valójában azonban úgy tűnik, hogy amit a világból látunk és felfogunk, az egy végtelenül pici, az értékrendünk, ismereteink és kognitív funkcióink által érzékelt szubjektív valóság.

Miért mondom ezt? Képzelj el egy edzőtermet. Ebben a teremben minden megvan, ami egy jól felszerelt konditeremtől elvárható. Mit lát ebből a konditeremből egy rabbi, egy kisgyerek, egy mozgássérült és egy edző? Habár ugyanazok a dolgok vannak a teremben, a fent említett karakterek teljesen másképp fogják látni az adott termet. Valószínűleg egyikük sem fogja a sportpadló vastagságát vizsgálni az edzőn kívül, a legtöbben lehetőségeket látnak a teremben, míg egy súlyosan mozgássérült vélhetően egy csomó akadályt lát maga körül. 

Az edzőteremben végtelen sok dolog van. Ha elfogadjuk, hogy 0 és 1 között végtelen sok szám van, akkor ezt sem lehet nehéz elfogadnunk. Mit látunk éppen? Mi az, amit nem látunk?  Ha azt mondod, te mindent látsz, ami előtted van, és tudsz mindenről a teremben, gondolj csak bele: látod a gépek vastagságát, az anyagösszetételét, ismered a födém vastagságát, tudod hány atka van a kárpitban, hogy hány szál kezdett el foszlani az ugrálóködélből? Ugye, hogy nem látsz mindent? Tehát nem is érthetsz mindent. Voltaképpen minimális információt ismerünk a világból.

Néhány tény arról, amit felfogunk az éppen előttünk lévő dolgokról:

• 210 fokban látunk horizontálisan és 150 fokban vertikálisan 
• Vannak tiltólistás színek, amiket nem látunk – ilyen a piros-zöld és a kék-sárga színek közti átmenet
• Kb 7MP felbontása van a szemünknek, ami közeli dolgoknál egész jó, de egy picit távolabbi “képet” nézve elenyésző
• A világos/sötét fényviszonyokhoz időbe telik alkalmazkodni (kb 25 perc a sötétre átállni – ezért van a repülőn a felszállás/leszállásnál villanykapcsolás, hogy a légykísérők szeme hamarabb tudjon alkalmazkodni vészhelyzet esetén, ezzel értékes mp-eket takarítva meg
• Nagyjából másodpercenként 50-60 bitnyi információt vagyunk képesek tudatosan feldolgozni, ami remek, de az érzékeink kb 11 millió bitnyi információval látnak el

Habár a szemünk képes lenne jóval több dolgot láttatni velünk, attól, hogy valami a retinára kerül, még nem feltétlenül jut el a tudatunkig. A legtöbb dolog nem jut el az agyunkba, mert éppen nincs rá szükségünk. Azokról, amire nincs szükségünk (nem eszköz, vagy akadály), még akkor is, ha a látómezőnkben van, nem veszünk tudomást.

Amit látunk, azt azért látjuk, mert nem IGNORÁLJUK. Az ember rendkívül jól tudja ignorálni a dolgokat, szerencsére. Ha ez nem így lenne, olyan sok információt kellene feldolgoznunk, hogy nem lennénk képesek döntéseket hozni sem.  Az, hogy mit nem ignorálunk, nagyban függ: 

• A szituációtól, amiben vagyunk
• Az értékrendünktől
• A fényviszonyoktól
• IQ-tól
• -stb.

Térjünk vissza az edzőtermes példához. Azt hiszed, ismered az edzőtermed. Most képzeld el azt, hogy fegyveresek törnek be és géppisztolyok csöve néz rád 4 irányból. Az edzőterem, amit addig egy biztonságos helynek találtál, most a káosz középpontja lett, semmi mást nem látsz, csak a fegyvereseket és megfagysz a levegőben. Az edzőterem innentől kezdve nem más, mint egy sírbolt, ahol az egyetlen helyes döntés, ha megpróbálod azt tenni, amit mondanak neked, vagy a lehető leggyorsabban megpróbálod likvidálni őket valahogy, akár az életed árán is.

Lássunk egy izgalmas példát az ignorálásra: a passzolós tesztet. Indítsd el az alábbi videót, ahol a feketébe és fehérbe öltözött játékosok vannak. A fehér pólót videók által indított passzok számát kell nagyon precízen megszámolni. Nagyon jól kell számolnod, mert a videó végén ki is derül a végeredmény.

Mivel a továbbiakban a videón látható eseményekről lesz szó, ezt a blog folytatásában fogom megtenni…